A kérdéssel foglalkozó szakemberek keresik a válasz, hogy vajon így van-e. A jelek szerint a monogámia marad alul a csalfasággal szemben. A kutatók szerint ugyanis a társadalmi normákat génjeink és a fajfenntartás ösztöne felülírják.
Az antropológusok is szeretnék tudni, miért van ez így, hiszen kultúránkban a hűség mellé tettük le a voksot. Ezért aztán fogták magukat, és a törzsi társadalmakban kezdtek kutakodni. Láss csodát, mi derült ki! Ezekben a társadalmakban kétféle férfit találtak: a csalfát és a hűségeset. Utóbbi úgy igyekszik asszonyát megtartani, hogy becsületesen gondoskodik a családról. Előbbi eközben mindenféle jóval látja el a férjes asszonyokat, akik cserébe nem mást adnak neki, mint magukat – na meg utódot.
Mindeközben a hölgyeknek is fontos a minél több gyermek. És az, hogy fel tudják azokat nevelni. Ezért aztán jól jön a biztonságot nyújtó apa, meg az a hímnemű is, aki időnként ezzel-azzal besegít. Evolúciós nézőpontból tekintve tehát a hűtlenséget, az az emberiség fennmaradását szolgálja. Modern szemmel, a megcsalt fél álláspontjából szemlélve a dolgot… nos, igen, nagy fájdalmat okoz, ha kedvesünk félrelép…
